Dr. Romics Miklós, PhD
UROLÓGUS, EGYETEMI TANÁRSEGÉD
“Már az egyetemi éveim során is az urológiai érdekelt a legjobban”
BEMUTATKOZÁS
1987-ben, Nyugat-Németországban születtem. Egyetemi tanulmányaim alatt Ausztriában, Skóciában és az Egyesült Államokban is ösztöndíjas tanulmányutakon vehettem részt, és már akkor is az urológiai érdekelt a legjobban.
A diplomám megszerzését követően a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján kezdtem dolgozni, ahol 2018-ban urológus szakorvosi vizsgát tettem, majd egyetemi tanársegéddé neveztek ki. Eleinte az onkológia foglalkoztatott, később mégis a funkcionális urológia lett az érdeklődési és kutatási területem: a vizelettartási és ürítési panaszok, az ideggyógyászati betegségek mellett megjelenő vizelési problémák, hüvelyi előboltosulások és számos egyéb, komplex urológiai kórállapot kivizsgálását és menedzsmentjét végzem klinikai és privát betegellátói környezetben.
Klinikai feladataim mellett szívesen foglalkozom kutatással is: jelenleg PhD tézisem befejezésén dolgozom (mely a vizelet inkontinencia kezelésének modern metódusait tárgyalja), 50 előadás és 28 – angol, magyar, vagy német – tudományos cikk szerzője, vagy társszerzője vagyok. Emellett tagja vagyok több tudományos társaságnak (mint az Európai Urológus Társaság, vagy a Nemzetközi Kontinencia Társaság), és munkacsoportnak, és alapító tagja vagyok a Semmelweis Egyetem Kismedence Munkacsoportjának, valamint a Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaságnak is.
A Moszkva tér Medical Centerben általános urológiai kivizsgálás és tanácsadás mellett ultrahang diagnosztikát, prosztatarák-szűrést, valamint akaratlan vizeletvesztéses panaszok vizsgálatát és menedzsmentjét végzem.

Tanulmányok
- Semmelweis Egyetem
- Ösztöndíjasként az USA-ban, Skóciában ls Ausztriában tanult

Kórházi háttér

Szakmai érdekességek
- Semmelweis Egyetem Kismedence Munkacsoport – alapító tag.
- Magyar Kontinencia és Urogynekológiai Társaság – alapító tag
Érték
Specializáció
Urológia
Általános kivizsgálás, kezelés, tanácsadás, ultrahang.
Prosztatarák-szűrés
Rosszindulatú daganatok diagnosztizálása.
Vizelet inkontinencia
Vizelattartási panaszok kivizsgálása, kezelése.
STD szűrés férfiaknak

Pácienseinktől
Vélemények
Az Ön értékelése Dr. Romics Miklós doktor úrról

Gyors